Elsődleges szempont volt, hogy a belső tér fertőtlenítését, tisztítását megkönnyítsük, olyan módon, hogy a magyar HACCP-nek is megfeleljen.
Elsődleges szempont volt, hogy a belső tér fertőtlenítését, tisztítását megkönnyítsük, olyan módon, hogy a magyar HACCP-nek is megfeleljen.
Flotta megbízás során egyedi árajánlatot követően, több mint 100 gépjárművet burkoltunk.
A Renault Master vendéglátó egységek alapanyag szállítója, így kérése az volt hogy a hatályos előírásoknak megfelelően a teljes raktér szigetelését lássuk el.
Nem csak a gyakorlatias szempontok, hanem a HACCP, illetve a NÉBIH előírásai miatt is komolyan kellett vennie készétel kiszállításával foglalkozó ügyfelünknek rakterük átalakítását, hiszen az élelmiszerek szállításához szigorú szabályoknak kell megfelelni.
Környe Község Önkormányzata eltökélt volt abba, hogy minden szükséges előírást betartsanak az általuk használt VW Caddy Maxi belső rakterében, ahol természetesen célként tűzték ki azt is, hogy a higiénia mellett a jármű amortizálódását is csökkenteni kell.
Elvárás volt az ügyfél részéről, hogy a téli, fagyos időszakban valamint a nyári meleg hónapokban optimális hőmérsékletet tartva megóvja a benne szállított árut. Védje a belső teret a benne műanyag ládák és vödrök nekicsapódásától valamint a felvizesedéstől, rohadástól.
Az elkészített burkolat jobban megvédi a fagytól és a nagy melegtől mint bélelés nélkül.
Ár: nettó 159.900 Ft-tól (Az ár nem a tehergépjármű teljes referencia munkájára értendő, egyedi árajánlatért kérjük keressen minket bizalommal)
A megrendelő a savanyúság szállítása közben felmerülő kifolyástól szeretné megóvni a karosszériát. A rozsdásodás kialakulásának lehetőségét és könnyű tisztíthatóságot kért tőlünk. Fontos volt számára az, hogy viszonteladói az áru szállításakor tökéletesen tiszta és higiénikus autót lássanak, pont olyan amilyet a gyártó üzemben is tartanak. A hordók melyeket szállítanak nagy súlyúak ezért fontos volt az is, hogy bírja a terhelést, előfordul hogy több tonna árut mozgatnak meg.
Nincs többé kerékdob behorpadás, gyári festékkopás, rozsdásodás sarkok tömítése hegesztéssel, panelek ragasztása német minősített szállal padlózat raklappal, hordóval, rekesszel is pakolható. Az átalakítás során belső burkolat a HACCP előírásainak megfelel.
A teherautó teljes belső burkolatát készítettük el, az ajtókkal és az oldalfalakkal együtt.
Ár: nettó 99.900 Ft-tól (Az ár nem a tehergépjármű teljes referencia munkájára értendő, egyedi árajánlatért kérjük keressen minket bizalommal)
Friss árut szállító cégnek készítettünk burkolatot, a megrendelő kérésének megfelelően a raktér feléig mentünk fel a műanyag burkolattal.
Elsődleges szempont volt, hogy a belső tér fertőtlenítését, tisztítását megkönnyítsük, olyan módon, hogy a magyar HACCP-nek is megfeleljen. Az élelmiszeripari és higiéniai követelményeknek ezáltal eleget tettünk.
Az éleknél látszik a tökéletes illesztés, nincsenek kiálló részek, csavarok, egyöntetű a felület. Egy esetleges zárlatot is megelőztünk, beázás nem következhet be, a precíz illesztések miatt.
Műanyag burkolataink ára már az első évek után megtérül, hiszen gépjárműve raktere védve van minden kiömlő,kiszóródó anyaggal szemben, tisztíthatóvá válik szemben a műanyagvédelem nélküli autókkal.
Ár: nettó 69.900 Ft-tól (Az ár nem a tehergépjármű teljes referencia munkájára értendő, egyedi árajánlatért kérjük keressen minket bizalommal)
Az árajánlatkérés mindössze 2 percig tart. Ha szívesebben beszélnél velünk ebben a pillanatban, szakértő kollégánk szeretettel várja a hívásodat a +3630/9770944-as számon, munkaidőben.